Itt van hát a kicsike, amiről egyik előző bejegyzésünkben beszámoltam. A képen egy olyan regulátor látható, amely képes stabil 5V-ot előállítani, és emellé párosul egy 600mA érték is. Hogy azok számára is érhető legyen akik nem ássák bele magukat mélyebben ezekbe az értékekbe, az adott regulátorra simán rá tudunk kötni például egy olyan DIY videoadót aminek 5V szükséges a működéséhez, és aminek az áramfelvétele alatt például egy szimpla, ZMR250-hez gyárott, Diatone márkájú pdb-n található regulátor meghasal. Ez azon építők számára hasznos eszköz, akik szeretik koptereiket minél könnyebb versenysúlyban tartani, valamint gépeiket tisztán és szépen építeni.
Az adott eszközből létezik 12V-os verzió is, és mind az 5, mind a 12V-os modell max 24V-ot képes bemeneti feszültségként elvilselni, tehát elméletileg akár egy 6 cellás akkura is ráköthető. Ami extrafinomság, hogy a jelenlegi tesztjeink szerint ha ilyet használunk, nem kell még egy nagy, randa és "nehéz" LC filtert is a gépre tennünk, mert ha erről tápláljuk videoadónkat, akkor nem jelentkezik az a fránya képzavar. Nálunk eddig legalábbis ez a tapasztalat.
A képen látható regulátor mellett egy szimpla micro sd kártya látható, amit azért tettem mellé, hogy az eszköz méreteit segítsen szemléltetni.
A dolog egyetlen hátulütője az ár, ami elég borsos, mert még a legolcsóbb helyről rendelve is kb 2500 Ft + szállítást kell kifizetnünk.... de ugye senki nem mondta,. hogy ez egy olcsó hobbi.
A dolog egyetlen hátulütője az ár, ami elég borsos, mert még a legolcsóbb helyről rendelve is kb 2500 Ft + szállítást kell kifizetnünk.... de ugye senki nem mondta,. hogy ez egy olcsó hobbi.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése