2015. október 19., hétfő

Soponyai verseny - eredmények

Az idei utolsó előtti, hivatalos szabadtéri verseny került megrendezésre tegnap Soponyán, ahol a környezet csodálatos, az idő pedig kegyes volt hozzánk, az elégedettségi szint elérte a 100%-ot. A soponyai verseny több szempontból is különlegesnek volt mondható.
Az első olyan "hivatalos" verseny volt, ahol az akadályok nagy részét tereptárgyak alkották, ez nagyon hangulatossá tette a pályát, és kifejezettem üdítőleg hatott még akkor is, ha pont ugyanezen okokból talán kicsit nehezebb is volt.
 
Külön örülünk, hogy több olyan versenyző is eljött, akiket eddig nem, vagy csak a fórumról ismertünk egy nick formájában, innen is látszik, hogy a "mozgalmunk" kezdi meghozni gyümölcsét, és egyre többen csatlakoznak hozzánk. Persze ez nyilván köszönhető volt annak, hogy a helyszín elmozdult a déli országrész irányába, így elérhetőbb volt olyanok számára, akik a nagy távolság miatt nem jelentek meg eddig versenyeinken, ezt szem előtt tartjuk, és igyekszünk a későbbiekben akár távolabbi helyekre is elmenni, ha erre igény mutatkozik. Márpedig a jelek arra utalnak, hogy igen, mutatkozik :)
Azt hiszem, hogy ez a verseny volt az első, ami mentes volt káros "rákapcsolásoktól", tehát úgy tűnik eleget sikerült beszélni arról, hogy mennyire oda kell figyelni egymásra.
A versenyen láthattuk egy totálisan kezdő FPV pilóta első!!! felszállását. Bár nyilván nem tudott végigmenni a pályán, a teljesítménye mégis elismerésre méltó, hiszen délutánra eljutott addig, hogy az első terepakadályon keresztüljutott, ami minden viccet és túlzást félretéve, igen szép eredmény. Moha, ezúton is gratulálunk!
Tehát csodás hangulatú verseny volt, ezer köszönet Vininek, aki lehetővé tette, hogy ilyen környezetben repüljünk!
És akkor az eredményekről: a versenyen 15 pilóta mérte össze a tudását, és 9 induló tudott értékelhető időt repülni. Voltak olyanok, akiken a pálya fogott ki, volt akin a technika, és voltak olyanok, akiken az adrenalin túltengése, például Zsolteeka, aki versenyen kívül, amikor már nem volt tét, egy 55 másodperces időt repült, ami a hivatalos sorrendben elég lett volna a második helyre.
Hiába a pókerarc, az adrenalin dolgozik

Ebből is látszik, hogy valóban nem csak a repülés gyakorlása fontos, hanem versenyeken fellépő "drukk" legyőzése is, amit viszont máshogy nem lehet gyakorolni, csak úgy, hogy minél több versenyen részt vesz az ember.
És akkor a hivatalos sorrend és idők:
01 - 00:54:43 - CapriV6
02 - 00:58:33 - Vini
03 - 00:59:56 - Pistike
04 - 01:00:25 - Szeba
05 - 01:06:03 - Rikkiway
06 - 01:17:61 - BZsolt
07 - 01:24:90 - Laposelemér
08 - 01:28:25 - Boomslang
09 - 01:41:96 - Medzs (20 sec büntető)
További résztvevők: Kristóf, Zsolteeka, Moha, Robika76, SGY, Robi
Mindenkinek gratulálunk a részvételért, a korrekt versenyzésért és azért, hogy eljöttek, emelték az esemény fényét és hozzájárultak a csodás hangulathoz.
Kora őszi hangulat, korán.
Munkamegosztás :)
Van aki monitorral...
 ...és van aki komplett vevőállomáűssal a fején :)
A nap szomorú pillanata. A rögtönzött helis bemutatót egy alkalmatlankodó darázs zavarta meg. Hát, ezek a propellerek nem pótolhatók fillérekből :(

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése